4 db kis Granny Smith alma
400 g kristálycukor
4 db tojás
250 ml étolaj
450 g liszt
1 teáskanál só
1 teáskanál szódabikarbóna
240 g karamellás keménycukorka összetörve
100 g kristálycukor
100 g barna cukor
100 g vaj
100 ml cukrozott sűrített tej
Az almákat hámozzuk meg és vágjuk egész apró kockákra, majd tegyük félre. A tojásokat a cukorral habosítsuk fel, majd csurgassuk hozzá az olajat is. A lisztet egy külön tálban keverjük össze a sóval, szódabikarbónával és az apróra tört karamellás cukorkákkal. Végül a lisztes részhez keverjük hozzá a tojásos részt és az apróra vágott almákat. Alaposan keverjük össze. Öntsük az előre kivajazott kb. 15x25 cm-es, 5 cm-es peremű tepsibe. (Tapasztalat: jóval nagyobb tepsi szükséges inkább!) 160 fokra előmelegített sütőben 1 órán át süssük légkeverés nélkül. Míg sül a tészta, készítsük el az öntetet. A cukrokat, a vajat és a sűrített tejet mérjük egybe és forraljuk fel. Főzzük 2-3 percig és el is készült. Ha kisült a sütemény, a tetején egyenletesen osszuk el az öntetet, és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután még hűtőben tároljuk a süteményt szeletelés előtt.
A darált kekszhez öntsük hozzá a narancslevet és jól keverjük össze. Egy másik tálban keverjük habosra a vajat, a porcukrot és a tojások sárgáját. Adjuk hozzá a beáztatott kekszet...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojásokat verjük fel a porcukorral és a reszelt citrom, vagy narancshéjjal, hogy sűrű fehér habot kapjunk. Keverjük hozzá először a reszelt almát, majd a lisztet, darált diót é...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű