2 ek. extra szűz olívaolaj
1 nagy póréhagyma
fél tk. őrölt fahéj
1 ujj nagyságú friss gyömbér, apróra vágva
fél tk. őrölt gyömbér
1/4 tk. őrölt szerecsendió
1 nagyobb alma, mag nélkül, felkockázva
40 dkg fagyasztott vörösáfonya
4 ek. almaecet
4 ek. barnacukor
méz
5 ek. víz
2 ek. aszalt cseresznye vagy áfonya
1 ek. dijoni mustár
1 csipetnyi tengeri só
1 csipetnyi őrölt fekete bors
Egy közepes serpenyőben melegítsd fel az olajat, majd szórd bele a póréhagymát. Időnként megkeverve alacsony lángon süsd 5 percig.
Add hozzá a fahéjat, gyömbért és szerecsendiót. Főzd még 1-2 percig.
Add hozzá a többi összetevőt, alapos kevergetés mellett forrald fel az egyveleget.
Ha felforrt, lassú tűzön főzd tovább addig, amíg az áfonyaszemek szétnyílnak, és az alma megpuhul (10-12 perc). Ha túl sűrűnek érzed a masszát, 1-2 evőkanál vízzel higíthatod. Vedd figyelembe, hogy a chutney kihűlve enyhén megszilárdul.
Vedd le a tűztől.
Ha szükségét érzed, sóval, borssal, juharsziruppal, gyömbérrel, szerecsendióval, fahéjjal ízesítheted. Húsok mellé ajánlott.
A tojást a cukorral, majd a tejföllel elkeverjük, hozzáadjuk a rumot, végül a sütőporos liszttel és egy csipet sóval összegyúrjuk. Ha túl lágy lenne, még adhatunk hozzá lisztet,...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA tésztához 2 dl langyos tejben feloldjuk a porcukrot, majd az élesztőt felfuttatjuk benne. A lisztet tálba szitáljuk, a margarint felolvasztjuk. A liszthez először az élesztős tej...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: NehézA fehér tésztához a tojás fehérjékből a cukorral kemény habot verünk. Az átszitált lisztet, sütőport és a kókuszreszeléket összekeverjük és óvatosan a habhoz keverjük,végül a citr...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: KönnyűA vizes tejet egy nagyobb edényben (amiben nem ég le a tej) felforraljuk. Közben a tojásokat egy tálba felütjük és géppel vagy fakanállal alaposan eldolgozzuk. Hozzátesszük a cuko...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű