Fél fej káposzta
Egy közepes szál sárgarépa
Fél fej vöröshagyma
9 evőkanál majonéz (kb. 135 ml, házi majonéz esetén kb. 2 tojásból)
2 teáskanál dijoni mustár
negyed citrom leve
Egy kávéskanál só
Egy kávéskanál bors
Egy fél fej káposztát reszelj le, egy szál kisebb sárgarépát, vagy egy fél
nagyobbat szintén reszelj le, vágj apróra egy fél fej hagymát.
Keverd össze a zöldségeket egy nagy tálban, és ízesítsd egy-egy kávéskanál sóval és borssal.
A majonézes változathoz vegyél kilenc evőkanál majonézt (figyelem: ehhez sima majonéz, nem tejföllel dúsított kell!), két teáskanál dijoni mustárt és egy negyed citrom levét. Keverd jól el ezeket a káposztás keverékkel, hogy a zöldségeket mindenhol érje az öntet. Természetesen a fűszereket és az öntet mennyiségét ízlésed szerint változtathatod, vagy ahogy írtam, másféle zöldségekkel is kipróbálhatod.Ha kész, hűtőben lefedve legalább egy órát hagyd érni, de igazán finom másnapra lesz. Hűtőben néhány napig eláll.
Maga a coleslaw név a holland “koolsla” szóból származik, ami az eredeti “koolsalade” – káposztasaláta – szó rövidülése. Ez egy viszonylag könnyű, finom saláta, azonban ahhoz mégis elég testes, hogy egyszerre nyári és téli ételnek is jó legyen. Az amerikaiak általában sült krumpli vagy grillezett ételek mellé eszik, de bármilyen, nem szószos fogás – akár wokban sült rántott hús – mellé jó.
Főzd meg a csicsókát, és törd össze egy villával. 2. Szedd rózsáira a karfiolt, és gőzöld nagyon puhára (kb. 25 perc). Tedd szűrőbe lecsepegni. 3. Konyhai robot gépben daráld...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA meghámozott burgonyát felkockázzuk és bő vízben puhára főzzük. Leszűrjük és hozzákeverjük a vajat. Hűlni hagyjuk. Amikor langyos vagy csaknem teljesen kihűlt, hozzádolgozzuk a...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűA héjában megfőtt burgonyából vágjunk le egy szeletnyit, hosszanti irányban. Kanállal óvatosan kaparjuk ki a belsejét úgy, hogy maradjon egy kb. fél cm-es kérge a burgonyának....
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Közepes