- 1 kg csirkemell filé
- 20 dkg aszalt szilva
- só
- őrölt bors
Panírozáshoz:
- liszt
- tojás
- zsemlemorzsa
- darált dió
A csirkemelleket hosszú, vékony pengéjű késsel óvatosan felszúrtam, vigyázva, hogy lehetőleg ne lyukasszam át a húst.
Ezután a felszúrt lyukakba aszalt szilvákat dugdostam, hármat-négyet, a hús nagyságától függően.
Miután az összes mellett megtöltöttem, kívülről bedörzsöltem sóval és őrölt borssal.
A szokott módon lisztbe, enyhén felvert és sózott tojásba és darált dióval kevert zsemlemorzsába paníroztam.
Végül bő, nem túlforró olajban, közepes lángon megsütöttem.
Felszeletelve, burgonyapüré kíséretében tálaljuk.
A póréhagymát, bazsalikomot és a paradicsomot aprítsuk fel a fokhagymával együtt. A darált csirkehúst összekeverjük az összes hozzávalóval, majd hagyjuk állni 5 percet, hogy az út...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElőször bepácoljuk a csirkecombokat: mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk és megkenjük két evőkanál mustárral, majd félretesszük őket. (Nyilván minél többet áll, annál jobb, de...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűA csirkemellet kisebb szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, és olajon megsütjük. A csirkemájat szintén olajon bors és majoránna hozzáadásával lesütjük. A szalonnát sz...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csirkemell szeleteket alaposan megtisztítjuk, kicsit lecsöpögtetjük, vékonyra klopfoljuk. Meghintjük sóval és grill fűszerkeverékkel. Egy serpenyőben 3-4 evőkanál olajat hevít...
Elkészítési idő: 60 Nehézség: Könnyű