Hozzávalók 12 darabhoz:
Tészta:
10 dkg liszt
1 dkg holland típusú kakaópor
7 dkg hideg vaj
5 dkg porcukor
1 kicsi tojás (vagy egy nagyobb, felvert tojás fele)
A krémhez:
10 dkg étcsokoládé (50 %kakaótartalmú)
2 dkg kristálycukor
1 tk víz
1 dl tejszín
A hideg vajat gyorsan vékony szeletekre vágjuk, elmorzsoljuk a kimért liszttel, kakaóporral, hozzáadjuk a tojást és a porcukrot, és gyorsan egynemű tésztát gyúrunk. (Kisebb méretű késes robotgépben is elmorzsolhatjuk a vajat-lisztet.)
A tésztát meglisztezett folpack között nyújtsuk kb. 2 mm vékonyra, és tegyük hűtőbe egy fél órára.
7-8 cm átmérőjű kerek formával szaggassunk belőle – a maradékot gyorsan újra összegyúrva és kinyújtva – 12 körformát.
Rakosgassuk a tésztaköröket a muffinsütőbe, hogy körben a szélük egyenletesen feküdjön a forma oldalára, és az aljukat jól szurkáljuk meg villával.
200 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt süssük meg a kosárkákat.
Amíg a süti sül, a cukrot egy kicsi lábasban 1 tk. vízzel meglocsolva melegítsük fel, majd sötét színűre karamellizáljuk.
Forraljuk fel a tejszínt mikróban, a tűzről épp lehúzott cukorra óvatosan csurgassuk rá folyamatosan keverve. Tegyük vissza kis lángra, míg sima nem lesz a szósz.
A tűzről lehúzva egy perc után öntsük rá a felaprított csokira, 3 perc állás után egy villával gyorsan keverjük simára és fényesre. Töltsük a kihűlt kosárkákba, szórjuk meg reszelt fehér csokival vagy kókuszreszelékkel.
Az élesztőt kevés tejben feloldjuk és a többi anyagból a “Kelt pite” módon, nem túl kemény tésztát verünk. Langyos helyen a kétszeresére megkelesztjük, ujjnyi vastag tésztát nyújtu...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Kókusztej Ehhez a mennyiséghez 2 ampulla Protexin kell. Előtte mindenképp 40 C alá kell hűteni, és steril edénybe tedd! Napra kitéve 1 nap alatt kész.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd a többi hozzávalót óvatosan belekeverjük és sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük. A sűrített tejet lassú tűznél addig főzzük, amíg...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű