Hozzávalók 26 cm-es tortaformához
a mákos piskótához:
3 tojás
7 dkg cukor
5 dkg darált mák
3 dkg liszt
1/2 kávéskanál sütőpor
a krémhez:
50 dkg natúr joghurt
5-6 evőkanál cukor
15 g zselatin
1 teáskanál vaníliakivonat
3 dl tejszín
3 mandarin
a díszítéshez:
1,5 dl tejszín
6-7 mandarin
1 teáskanál mák porcukor
A sütőt 180 fokra melegítjük, a tortaforma alját sütőpapírral béleljük. Fehéredésig verjük az egész tojásokat a cukorral. Óvatosan beleforgatjuk az előzőleg elvegyített mákot, lisztet és sütőport. A formába simítjuk a maszszát, és megsütjük.
A kihűlt tortalapot tortatálra helyezzük, és körbevesszük a tortagyűrűvel.
A krémhez lábosba mérjük a joghurtot, a cukrot, a zselatint, a vaníliát, és kevergetve addig melegítjük, amíg a cukor és a zselatin teljesen fel nem oldódik. Langyosra hűtjük.
Kemény habot verünk a tejszínből, belecsurgatjuk a joghurtos keveréket, és habverővel egyneművé keverjük. A mandarinszeleteket felezzük, a krémbe forgatjuk, majd az egészet a piskótalapra simítjuk. Hűtőben 2-3 órát dermesztjük.
Ha megszilárdult a krém, eltávolítjuk a tortagyűrűt, és díszítjük a tortát.
Kemény habbá verjük a tejszínt, habzsákba töltjük, és bevonjuk vele az oldalát. A teteje közepére szórjuk a mákot, kirakjuk mandarinszeletekkel, majd meghintjük porcukorral.
A tészta hozzávalóit egy tálba tesszük és robotgéppel összedolgozzuk. Mikor már elég krémes állagú, kivajazott sütőformába tesszük és 20 percen át sütjük 180 fokon. Közben elkészít...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: KözepesA kekszet ledaráljuk, majd a tojássárgájával és az olvasztott vajjal alaposan elkeverjük. Tortaformába nyomkodva, előmelegített sütőben 15-20perc alatt aranybarnára sütjük. Majd k...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA puha vajat egy kevés cukorral habosra verjük egy kézi robotgép segítségével, majd hozzáadjuk az egyik tojást, és tovább habosítjuk, ismét cukor jön bele, majd tojás és a mara...
Elkészítési idő: 55 perc Nehézség: KönnyűAz alaphoz a lisztet, búzadarát, puha vajat és cukrot összedolgozzuk és egy kapcsos tortaforma aljára nyomkodjuk. 170 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. A krémhez a cukrot habosra...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes