Az első réteghez:
25 dkg édes keksz (darálva vagy összetörve)
10 dkg porcukor átszitálva
15 dkg margarin (szobahőmérsékletű)
1 tasak vaníliacukor
A második réteghez:
50 dkg tehéntúró
15 dkg porcukor
2 dl habtejszín kemény habbá verve
1/2 tasak zselatin
A harmadik réteghez:
1 tasak házi krémes krém
8 dl tej
A negyedik réteghez:
3 dl habtejszín
1/2 tasak zselatin
Az első réteg elkészítése:
A hozzávalókat összekeverjük, és egy magas peremű edénybe tömködjük. Jól lelapítjuk, mivel nem sütjük meg, és meg kell, hogy tartsa a töltelékeket.
Második réteg elkészítése:
A túrót burgonyanyomón átpasszírozzuk, összekeverjük a cukorral, a kemény tejszínhabbal, és egy fél tasak zselatinnal, amit kb. 1/2 dl vízben feloldottunk. Ezt felkenjük a kekszes alapra.
Harmadik réteg elkészítése:
8 dl tejjel 3 perc alatt keményre verjük a krémport, majd ezt tesszük a túrós rétegre.
Negyedik réteg elkészítése:
Kemény tejszínhabot készítünk, és a 1/2 dl vízben feloldott zselatint belekeverjük, majd a vaníliás krémre simítjuk.
Tetejére csokireszeléket, olvasztott csokit vagy tortadarát szórjunk díszítésként
1. A gombákat forgassuk meg az olajban, ízesítsük sóval és borssal, majd 200 fokos, előmelegített sütőben süssük őket barnára. 2. Ha a gombák készen vannak, egy serpenyőben hevíts...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. A sütőt 180 fokra begyújtjuk, egy-két sütőlemezre vagy tepsire sütőpapírt vágunk. 2. A liszteket, kakaót, porcukrot, szódabikarbónát és a fűszereket elkeverjük. 3. A v...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: Közepes
A kacsamellet mossuk meg és töröljük szárazra. A fokhagymát pucoljuk meg és vágjuk apróra. Ha egész mellet vettünk, vágjuk (közepén hosszában) ketté. Mindkét fél rész bőrét és zsí...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes