1 kg csirkemellfilé
2 evőkanál olaj
3-4 gerezd fokhagyma
2 kávéskanál só
1/4 csapott kávéskanál őrölt bors
25-30 dkg vékony szeletekre vágott húsos szalonna
A salátához
15 dkg rukkola (borsmustár)
10 áfonya vagy szőlő
1 narancs leve
2 evőkanál balzsamecet
csipetnyi őrölt bors
Lehetőleg minél nagyobb szeletekre vágjuk a csirkemellet. Krémesre keverjük az olajat a zúzott fokhagymával, a borssal, a sóval, és a hús minden oldalát bedörzsöljük a keverékkel. Vastag alufólián egymás mellé fektetjük a szalonna felét úgy, hogy a hosszanti szélek kicsit fedjék egymást. Ugyanilyen módon ráterítjük a hússzeleteket, és betakarjuk őket szalonnacsíkokkal.
Ezután az alufóliával óvatosan föltekerjük a húst, mint a bejglit. (Vigyázzunk, nehogy szétessen!) Kiolajozott vagy sütőpapírral bélelt püspök-kenyér formába, illetve tepsibe emeljük a húsroládot, lefedjük alufóliával, és 180 fokos sütőben 45 percig sütjük. Ezután levesszük az alufóliát, és megpirítjuk az ételt. Kihűtve szeleteljük.
A salátához alaposan megmossuk, majd lecsöpögtetjük a rukkolát. Kimagozzuk a szőlőszemeket vagy az áfonyát. Összekeverjük a narancs levét a balzsamecettel és a borssal. Összeforgatjuk a salátát az áfonyával vagy a szőlővel, és meglocsoljuk a narancsos öntettel.
A megtisztított csirke szárnyakat a porcoknál elvágjuk. A szárny középső és comb részét megsózzuk. A pác hozzávalóit összekeverjük, hozzáadjuk a darabokra vágott zellerszárat és be...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA húst megmossuk, szárazra itatjuk, sóval, borssal fűszerezzük, egy tűzálló tálba rakjuk. A mustárt elkeverjük a sziruppal, tejszínnel és az ecettel, majd a húsra simítjuk. Betol...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA csirkét és a zöldségeket csíkokra vágom, összekeverem a hozzávalókkal, kb. 20 perc alatt időnként megkeverve megsütöm (180 fokon légkeverésesen).
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tésztához 500 g karfiol 100 g szezámliszt 20g utifűmaghéj 1 ek libazsír 1 kávéskanál só A morzsához 1 ek libazsír szezámmag egy kevés liszttel összekeverve 100 g sül...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű