A fánkhoz
250 g búzaliszt (BL55)
150 ml tejföl (20%-os)
2 g porcukor
4 g fahéj (őrölt)
50 g vaj
3 db tojássárgája
1 csipet só
A sütéshez
étolaj
sárgabarack dzsem
porcukor
Előkészítünk egy szalvétákkal fedett tálcát, valamint egy serpenyőben olajat a tűzhelyre.
Először a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzátesszük az összes hozzávalót, és hólyagosra dagasztjuk a tésztát - asztalon gyúrni könnyebb.
Folpackba csomagolva 15 percre hűtőbe tesszük.
A tésztát vékony liszten kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk.
Három különböző átmérőjű (3-4-5 cm-es) kiszúróval azonos számú korongot szúrunk ki belőle.
A kiszúrt tésztalapokat körbe fél-egy centi mélyen bevagdossuk ollóval.
A korongok közepét enyhén benedvesítjük, majd egymásra tesszük méret szerint úgy, hogy a bevágások ne essenek egymás fölé.
A tésztákat középen ujjunkal nagyon erősen összenyomjuk, hogy ne tudjanak szétesni.
a mindegyiket megformáztuk, a forró olajban kis adagokban, egyszer forgatva készre sütjük a fánkokat. A legkisebb koronggal lefelé tegyük őket az olajba, majd ha szépen szétnyílt, és megbarnult, akkor fordítsuk meg őket. Figyelem! Fontos, hogy az olaj kellően forró legyen, valamint hogy ne süssük sokáig a fánkokat, mert kiszáradnak, de elég ideig süssük őket, hogy átsüljenek!
A kész rózsafánkokat még melegen jól leporcukrozzuk barackízzel kínáljuk.
A rózsafánk egy igazi fánkkülönlegesség. Kevesen ismerik, és még kevesebben készítik. Ennek talán az az oka, hogy azt gondolják, bonyolult elkészíteni, pedig ez nem igaz. Lássuk csak!
A sütőt előmelegítjük 150 C-ra, és előkészítünk szilikonos sütőpapírral fedett sütőlemezt. Kétféle masszát készítünk. Az elsőhöz a tojás fehérjét kemény habbá verjük úgy, ho...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Die Walnüsse in einer Pfanne ohne Fett anrösten. Anschließend auf ein Schneidebrett geben und mit einem Nudelholz grob zerdrücken. Das Eiweiß zu einem sehr steifen Schnee schlagen...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet elmorzsoljuk a zsiradékkal, hozzáadjuk a porcukrot, (ebből keveset félreteszünk) a sót. Kb. 1 dl tejben elkeverjük a tojások sárgáját, az élesztőt elfolyósítjuk a félrete...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz