20 dkg főtt, áttört krumpli, 40 dkg liszt, 1 kocka élesztő (ha épp fél kockányi van kéznél, az se baj), 1 dkg só, 1 löttyintésnyi olaj, langyos tej
1. Dagasztótálban keverjük össze a lisztet a sóval és a krumplival, adjuk hozzá a tejben feloldott élesztőt, és kezdjük dagasztani.
2. Ha már nagyjából összeállt a tészta, löttyintsük rá az olajat és dagasszuk tovább.
3. Annyi tejet adjunk hozzá, hogy rugalmas, de nem kemény tésztát kapjunk. Sokat könnyít az életünkön, ha a dagasztást gépre bízhatjuk.
4. A kész tésztát takarjuk le, és hagyjuk kelni fél órát.
5. Közben hagymát gyaluljunk jó vékonyra.
6. Jóféle húsos szalonnát – a kolozsvári szalonna az igazi, de a bacon szélként kínált csíkokból se rossz – vágjunk csíkokra.
7. Egy nagy pohár tejfölt keverjünk simára, picit sózzuk, borsozzuk meg, és nyomjunk bele 2-3 gerezd fokhagymát.
8. Attól függően, hogy mit lelünk a hűtőben, karikázhatunk kolbászt, virslit, krinolint, csíkozhatunk sonkát rá, de volt már hogy két elárvult kemény tojást is rászeleteltem.
9. A szalonnánkat olvasszuk ki, ha kolbászt vagy más felvágottfélét is szánunk rá, azt süssük át egy kicsit a szalonna zsírján.
10. Ha megsültek, vegyük ki és a zsírt keverjük a tejfölbe.
11. Mire ezekkel elkészültünk, a tésztánk is valószínűleg megkelt már.
12. A tepsit béleljük ki sütőpapírral, és nyomkodjuk egyenletes vastagságúra benne a tésztát.
13. Vékonyan kenjük meg a tésztát a tejföllel és jó forró sütőben (200 fok) süssük 10-15 percig. A tészta sarkain látjuk, ha már kezd színesedni, vegyük ki.
14. Szórjuk rá a hagymát, a szalonnát és az egyéb elősütött rávalókat, majd csurgassuk meg a maradék tejföllel.
15. Dugjuk vissza a sütőbe 5-10 percre, hogy átforrósodjon minden rápakolt földi jó, és a sarkai sült kenyér színűek legyenek.
Az élesztőt langyos, vízben felfuttatjuk, úgy adjuk hozzá a többi előkészített alapanyaghoz. A töltelék: 1 doboz pápai löncshús (400 gr.) és 1 nagy tekercs pizzakrém fele. 2 zsemle...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Könnyű1. A lisztet a kockákra vágott vajjal robotgéppel összekeverjük, hozzáadjuk a tojást és a vizet. 2. Ha a gép összedagasztotta, fóliába csomagolva 30 percre a hűtőbe tesszük....
Elkészítési idő: Nehézség: NehézEgyszerűen gyúrd össze a hozzávalókat alaposan. Egy könnyen nyújtható, de nem ragacsos tésztát kell kapnod. Ha nagyon száraznak érzed, egy-egy evőkanál vízzel lazítsd, ha nagyon ra...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hozzávalókat alaposan összekeverjük, majd sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben 15 percig sütjük a mini pizzákat. A félig megsült pizzákat kivesszük a sütőből, ízlé...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű