A menzai uzsonnák részeként adott „kőrözött” a nálunk otthon megszokotthoz nagyon nem hasonlított: nem volt benne fűszer, darabos volt benne a tehéntúró, egyszóval nem lett a kedvencem.
Mi mindig csak juhtúróval készítjük, amelynek elég erős az íze, aki ettől idegenkedik, fele juh- fele tehéntúróból keverje. A csak tehéntúróból történő elkészítést én nem szeretem, egyszerűen sem az íze, sem az állaga nem jön be.
Hozzávalók
20 dkg juhtúró
10 dkg krémsajt
egy fej lilahagyma
egy csapott evőkanál darált paprika
kevés mustár
köménymag vagy őrölt kömény
egy-két evőkanál világos sör vagy tejföl
díszítésnek újhagyma zöldje
A hagymát apróra összevágom. A hozzávalókat tálba teszem és egynemű masszává keverem. Az újhagyma zöldjét vékony karikákra vágom és belekeverem a körözöttbe, hogy színesebbé tegyem. Só nem kell bele. Legalább egy órát a hűtőben érlelem, majd friss kenyérrel, zöldpaprikával, paradicsommal tálalom. Néha paprikába töltve hűtöm, majd vékonyabb szeletekre vágva kínálom.
1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd félretesszük pihenni. 2. Míg pihen a tészta, addig lereszeljük a sajtot, olajon megfonnyasztjuk a zöldségeket a baconnel, és az egészhez...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűA töpörtyűt daráljuk nagyon finomra. Keverjük hozzá az apróra vágott újhagymát, lila hagymát , a feldarabolt főtt tojásokat, a mustárt és az aprítóval újra pürésítjük. Ízlés szerin...
Elkészítési idő: 30 pec Nehézség: KönnyűA sütőt 180 Celsius fokra előmelegítjük. A banánokat egy keverőtálban villával összetörjük. A zabpelyhet és a mazsolát belekeverjük. A sütőlapot vékonyan megolajozzunk. Ha tapad...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű1. A muffin formákat kibéleljük a gépsonka szeletekkel, beleütünk egy-egy tojást, sózzuk, borsozzuk, egy kis tejszínt bele csurgatunk és petrezselyemzölddel megszórjuk. 2. Füst...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű