3 kg füge
1 citrom leve
1 teáskanál vaníliakivonat
80 dkg cukor (ez a füge édességétől is függ)
3 púpozott evőkanál holland kakaópor
A fügéket alaposan megmostam, a szárakat levágtam és 8 részbe vágtam össze. Majd az egészet egy nagy lábasba tettem, leöntöttem a cukorral és kb 1 órán át állni hagytam, majd nagyon kis lángon elkezdtem főzni. Hozzáadtam a citromlét, összekevertem, hagytam kicsit bugyogni, majd a vaníliakivonat következett.
Ezután 3 órán át főztem, rotyogtattam a legalacsonyabb hőfokon, fedővel letakarva, mert elkezdett bugyogni és köpködni. Kb negyed óránként megkevertem, a vége felé még gyakrabban. Közben kóstolgattam, hogy kell -e még hozzá cukor, de szerencsére nekem nagyon sok érett fügém volt, így elég édesnek találtam a kész lekvárhoz. Aztán következett a botmixer, leturmixoltam a már amúgy is igen puha héjat is, aztán gyors próba: kistányérra cseppentettem a lekvárból és már dermedt is, azaz lehet üvegbe tenni.
Csírátlanított üvegbe töltöttem 1 üvegnyit, a többi lekvárhoz pedig hozzáadtam 3 evőkanál kakaóport, alaposan összekevertem, újabb kóstoláspróba és ha elég csokis, akkor a maradék is mehet az üvegbe.
A birsalmákat megmossuk,meghámozzuk és feldaraboljuk. Feldarabolás után azonnal tegyük fazékba,öntsük rá a citromlevet és annyi vizet,hogy ellepje mert hamar megbarnul. Odatess...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A céklát nyersen meghámoztam kis kockákra vágtam és annyi vizet tettem rá, hogy ellepje. Sót cukrot tettem hozzá, a szegfűszeget fahéjat teatojásba tettem és úgy bele. Fedő alatt m...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű