2 nagy pohár tejföl (2×450 g),
6 evőkanál kristálycukor,
3 csomag vaníliás cukor,
1 kávéskanál rumaroma,
1 nagy csomag babapiskóta,
kakaópor,
tej és
capuccinópor
Egy pohár tejbe keverünk annyi capuccinóport, mintha meginni szeretnénk. Cukor ne legyen benne, ezután tányérba öntsük ki, ne pohárban legyen!
A tejfölt a kristálycukorral, vaníliás cukorral, a rumaromával összekeverjük. Jénai edény aljára teszünk egy keveset ebből a kapott krémből, és a piskótákat elkezdjük belemártogatni a tányérba kiöntött capuccinóba, hogy felszívja azt, de éppen csak egy pillanatra, mert különben eláznak a piskóták. Tehát az alsó krém tetejére tegyünk egy sor ilyen módon megmártott babapiskótát, majd megint krémet tegyünk és pakoljuk a rétegeket piskóta és krém formájában, ameddig el nem fogynak. De a legvégére mindenképpen krém kerüljön, ami fedje be a piskótákat.
Ezután a tetejét meghintjük kakaóporral, vagy capuccinóport is szórhatunk rá vegyesen. Tegyük kicsit hűtőszekrénybe, ezalatt a kakaóport is beissza a krém és a babapiskóta is kellőképpen megpuhul. Az alsó réteg krémet szépen magába szívja majd a legalsó réteg babapiskóta.
Jó étvágyat!
A 7,5 dk cukorral és a van.cukorral, kikeverjük a tojás sárgáját a tejfölt, és a reszelt citrom héját. A vajat a sütőporos liszttel elmorzsoljuk, és a kettőt összekeverjük. A 2 t...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElőször a tésztát állítjuk össze. A margarint a porcukorral és a tojásokkal habosra kavarjuk. Egy másik tálban a lisztben elkeverjük a sütőport. A két részt összedolgozzuk. Becsoma...
Elkészítési idő: 120 perc Nehézség: KönnyűA vizet (megsózzuk),a felforralt a vajat, (beledobjuk ha felolvadt), és a lisztet összekeverjük. Addig keverjük, amíg az edény falától el nem válik. 5 percre letakarjuk, majd ha...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: NehézA lisztet, a cukrot, a margarint és a tojássárgáját gyúrjuk morzsalékos tésztává, a végén formázzuk gombóccá és folpackba csomagolva tegyük a hűtőbe 1 órára. Liszttel megszórt des...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű