- 80 dkg pulykamell filé
- 30 dkg szeletelt bacon
- 20 dkg füstölt sajt
- 3 db tojás
- 1 evk. flekken fűszerkeverék
- 6 evőkanál tejföl
- 4 evőkanál liszt
- 1 kávéskanál só
- 1 kávéskanál őrölt bors
- 1 csokor petrezselyemzöld
- 20 dkg aszalt szilva
- 2 dl vörösbor
A húst apró kockára vágjuk és a flekken fűszerkeverékkel beszórjuk. Összekevertem egy tálba a petrezselymet, a tojásokat, a tejfölt, a lisztet, a reszelt sajtot, őrölt borssal és sóval ízesítettem, majd mehet bele a pulykahús. Jól elkeverjük.
A kuglófsütőt előkészítettem, egy tepsi méretű sütőpapírt középen keresztbe bevágtam 5-5 cm-re, ezt húztam rá a kuglófsütő közepén lévő részre, így bele tudtam tenni a sütőformába. Teflonos formám van, ahol nem volt papír, ott sem ragadt bele a hús. A bacon szeletekkel egyenletesen kiraktam, úgy, hogy két oldalról rá tudjam majd hajtani a töltelékre. A töltelék felét beleraktam a formába, majd az aszalt szilvát a töltelékre raktam körbe egyenletesen. Erre mehetett a maradék massza. A bacon szeleteket ráhajtva betakartam a tölteléket és fóliával befedtem. Előmelegített sütőbe tettem 180 fokra. Így sült kb. 30-40 percig, majd levettem a fóliát róla és még kb. 25-30 percig sütöttem, amíg szép piros nem lett. Ekkor kivettem és egy sütőpapírral bélelt tepsire fordítottam, majd a másik felét is szép pirosra sütöttem.
Az aszalt szilvát előző este beáztattam vörösborba, igazán finom volt benne.
Hagyjuk hűlni legalább fél órát, hogy szebben lehessen szeletelni.
- a tojássárgáját ( 2-3 darabot félre teszünk ) összekeverjük a mustárral,só,bors.kevés májkrémmel -megtöltjük a ketté vágott tojásokat -majd a vágott részével lefel egy tálcára...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: KönnyűA mai Irán, azaz az egykori Perzsa Birodalom a világ egyik legsokszínűbb és legkifinomultabb konyháját tudhatja magáénak. Nem véletlen, hiszen a történelem során számos kulináris b...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA lisztet a sóval tálba öntjük, közepébe fészket készítünk. Rászórjuk a cukrot, langyos tejet öntünk hozzá, és belemorzsoljuk az élesztőt. Amikor ez megkelt, az olajjal és a maradé...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: KözepesA hozzávalókból egy laza tésztát gyúrunk és kb. 1 órát a hűtőbe pihentetjük. Ezután a tésztát 1 – 1.5 cm vastagságúra nyújtjuk. A legnagyobb és a legkisebb pogácsaszaggatóval ugya...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Könnyű