15 kg gyalult káposzta
• 15-20 dkg só
• 2 dkg bors
• 5 dkg köménymag
• 5-10 babérlevél
Ennél kisebb mennyiséget is
elkészíthetünk. Pl. 3 L-es befőttes
üvegbe elfér 2 fej reszelt ká-
poszta. 1 kg káposztához kb. 1-2
dkg só kell. A többi hozzávalót –
ahogy az a fentiekben is szerepel
– ízlés szerint adagoljuk.
Kb. 10 cm magas káposzta réteget szórunk
a vödörbe, megszórjuk a hozzávalók egy
részével és jól megnyomkodjuk, hogy levet
eresszen. Ugyanígy járunk el a következő
réteggel is, amíg a hozzávalók el nem fogy-
nak. A tetejére teszünk egy rácsot, vagy
fedőt egy nehezékkel, ami a lé alá nyomja a
káposztát. Letakarjuk, szobahőmérsékle-
ten tartjuk. Kb. 1 hét múlva levesszük a ne-
hezéket és a rácsot, majd megkóstoljuk. Ha
elég savanyú és megfelel az ízlésünknek,
hidegebb helyre tesszük (pl. kamrába, nem
fűtött pincébe, vagy annak hiányában
hűtőszekrénybe), ahol akár 1-2 hónapig is
eláll. Vigyáznunk kell, hogy miután vettünk
a vödörből, a maradék káposztát mindig lé
alatt tartsuk, tehát a rácsot és a nehezéket
is tegyük vissza.
Ehhez a mennyiséghez kell egy 20 literes
műanyag vödör, de természetesen lehet
nagyobb is.
A köménymagot, babérlevelet kihagy-
hatjuk, ezekkel ízlés szerint bánjunk,
mindenki annyit tesz bele, amennyi jólesik.
A megadott mennyiségű ideg vízbe tesszük a hozzávalókat. Egyéni ízlés szerint lehet változtatni rajt, de nekem így tökéletes. Folyamatosan lehet bele dobálni a savanyúságnak szánt...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA cékla eltevése nálam. A céklát jól megmossuk, meghámozzuk,elvágjuk ha nagy és köménymaggal. meleg vízbe téve lefedve puhára pároljuk. Ha kész vékony szeletekre vágjuk, a főzővíz...
Elkészítési idő: 2-óra Nehézség: KözepesPörkölt alapot készítünk a hússal. Káposztát össze vágjuk és megmossuk majd össze főzzük a pörkölttel. Vízzel felöntjük majd össze forraljuk.
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűMossuk meg jól az uborkákat, a végeinél található leszáradt virágokat törjük le. Szórjunk nagyobb befőttes üvegek aljába egy-egy teáskanálnyi mustármagot, és kb. 10 szem egész bors...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes