1400 g pulykacomb filé
4 közepes fej vöröshagyma
4 evőkanál olívaolaj
4 evőkanál méz - vegyes virág
6 evőkanál mustár
feketebors (őrölt)
200 ml bor (fehér, száraz)
fehérbors (őrölt)
4 dl főzőtejszín (15-20%-os)
só
Először is bepácoljuk a húst. A pácoláshoz a felkockázott pulykahúst egy tálba tesszük, összekeverjük 1 evőkanál mustárral, 1 evőkanál mézzel, 2 evőkanál olívaolajjal, és picit megborsozzuk. Végül 2-3 órára hűtőbe rakjuk.
Közben elővesszük a hagymákat, és aprítógépben finomra aprítjuk.
Egy kevés olajon elkezdjük pirítani a hagymát, majd ha üvegesre pirult, hozzáadjuk a pácolt húst.
Ezt követően felöntjük a fehérborral, épp csak azért, hogy ne ragadjon le.
Ezután fedő alatt pároljuk bő fél óráig, addig míg bőséges levet nem enged és majdnem megpuhul a hús is. Ezután adunk még hozzá 2 evőkanál mustárt és mézet, majd ízesítjük egy kevés fehérborssal és sóval is.
Eztán öntjük hozzá a tejszínt, majd alaposan elkeverjük.
Így főzzük még fedő alatt jó 15-20 percig, amíg az ízek összeérnek. Közben kóstolunk, és ízlés szerint lehet még fűszerezni.
Miután elkészült, rizzsel, vagy főtt tésztával tálalva fogyasztjuk.
Csirkeszárny- és szójabab raguÁztassuk a szójababot hideg vízben egy éjszakán át. Öblítsük jól le, és tegyük egy edénybe annyi vízzel, amennyi ellepi. Forraljuk fel nagy lángon, ma...
Elkészítési idő: kb. 1 óra Nehézség: Közepes
◾️Kb. 1 liter vízbe beletesszük a sót, a borsot, a majorannát és a pirospaprikát, majd felforraljuk. ◾️Közben a krumplit meghámozzuk, megmossuk és nagyobb darabokra vágjuk. ◾️Ezu...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
A csirkemellet felszeletelem, ha vastagabbra sikerült, kissé kiklopfolom, sózom, borsozom. A sajtot és a sonkát szintén szeletekre vágom. Minden csirkemellszeletre terítek 1 szele...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű