4 közepes édesburgonya
4 evőkanál olíva olaj
1 gerezd fokhagyma zúzva
1 kisebb vöröshagyma apróra kockázva
300 g csicseriborsó
80-100 gramm apró spenót levél
1 kis csokor kapor apróra vágva
1 citrom leve frissen facsarva
60 g görög joghurt
50 g fenyőmag pirítva
1 gránátalma magjai
Tegyük be az édesburgonyát a sütőbe 180-200 fokra kb. 45 percre, amíg a közepe is megpuhul.
Amíg sül az édesburgonya, egy nagy serpenyőben, amiben minden elfér, tegyük fel a fokhagymát és a vöröshagymát pirítani. 2-3 percig pirítsuk, vagy amíg megpuhul. Majd adjuk hozzá a csicseriborsót 1 percig süssük, majd adjuk hozzá a spenót leveleket, amíg szépen megfonnyadnak. Amikor megfonnyadtak a levelek adjuk hozzá a kaprot.
Keverjük össze a frissen préselt citromlevet, 3 kanál olíva olajjal, és ezt adjuk hozzá a serpenyő tartalmához. Sózzuk meg és keverjük el jól, kis sütés után levehetjük a tűzről.
Pirítsuk meg a fenyőmagokat
A megsült édesburgonyákat vegyük ki, hagyjuk kicsit hűlni, majd vágjuk ketté hosszirányban, hogy még egyben maradjanak, nyissuk szét. A serpenyő tartalmát tegyük a szétnyitott édesburgonyákba majd tegyünk rá pár kiskanál joghurtot és szórjuk meg a gránátalma magokkal és a fenyőmaggal gazdagon.
A szalonnát zsírjára pirítom, kiveszem a lábasból és félre teszem. A visszamaradt zsíron megpirítom az apróra vágott hagymát, megszórom, fűszerpaprikával ráteszem a kicsi kockára v...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA megtisztított, apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát megdinszteljük az olajon.Hozzáadjuk a darált húst, a felkarikázott paprikát, a felszeletelt paradicsomot. Sózzuk, borsozzu...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: NehézA krumplit meghámozzuk, kockára vagy karikára vágjuk, megmossuk, és feltesszük annyi vízben főni, amennyi ellepi. Megsózzuk. A hagymát felaprítjuk, olajban vagy zsírban aranysárgá...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűOlajat, vajat olvasztani-1 kis fej hagymát megdinsztelni. 1db répát, pici zellert reszelve rátenni a hagymára, kevés víz alatt párolni 10-15 percig. 1-2 paradicsomot vagy paradic...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű