Sütőtök krémleveshez (püréleveshez):
1 fej vörös hagyma
1-2 ek zsír
1 közepes sütőtök
1 kk gyömbér
1 kk kurkuma
pici bors
1 kk mindenmentes ételízesítő (elhagyható)
2 csipet római kömény (elhagyható)
Fasírtgolyóhoz:
50 dkg darált hús (lehet pulyka, csirke, disznó, marha stb.)
1 tojás
2-3 gerezd fokhagyma vagy 1-2 kk fokhagyma granulátum
1 kk szírított medvehagyma levél (elhagyható)
4-5 tekerés bors
1/2 -1 tk só ízlés szerint
(egyéb fűszerek pl római kömény, koriander, kömény stb.)
A megtisztított, felaprított hagymát forró zsíron üvegesre pároljuk. Majd hozzáadjuk a megtisztított, felkockázott sütőtökhúst, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje hozzászórjuk a fűszereket és addig főzzük, míg a sütőtök meg nem puhul. Miután megfőtt lekapcsoljuk alatta a tüzet és ha már nem tűzforró botmixerrel teljesen krémesre turmixoljuk, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy tökéletesre beállítsuk vele a krémleves állagot.
Ha kell még utólag fűszerezzük, majd egy utolsó forralunk rajta és kész is.
A darált húst összekeverjük a tojással és a fűszerekkel (a fokhagymát fokhagymanyomón átnyomjuk és csak úgy adjuk hozzá). Az egészet jó alaposan elkeverjük, majd tetszőleges méretű golyókat formázunk belőle, és sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon legalább 40 percet sütjük, amikor már a teteje megbarnul, akkor kész van.
Eggyüt nagyon finom és tartalmas ebéd vagy vacsora.
A meghámozott, kockára vágott édesburgonyát sós vízben főzd félpuhára, majd szűrd le és hagyd teljesen kihűlni (ezalatt megpuhul a salátához kellő állagra, de ha túlfőzöd, ak...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tejet, a tojást és a sót összeturmixoljuk. A 25 g útifűmaghéjra ráöntjük a tojásos tejet, majd nagyon gyors, 5 másodperces mozdulattal összekeverjük villával és azonnal kiöntjük...
Elkészítési idő: 20 perc Nehézség: KönnyűA fehérjét kemény habbá verem a cukor felével. A cukor másik felét felverem a sárgájával és hozzáadom a többi hozzávalót. Majd ebbe belekeverem a felvert fehérjét. Kiolajozott...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: KönnyűA citromlevet, vizet és 65 g lisztkeveréket gyúrjuk össze, majd 10 percig pihentessük. Pihentetés után adjunk hozzá annyi lisztet, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk (kb. 5 g), így...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű