1 kg újkrumpli
50 dkg gomba
40 dkg pikánsabb, csípős kolbász
4 evőkanál olaj
2 nagyobb fej vöröshagyma, kockára vágva
1 zöldpaprika
2 nagyobb paradicsom
1 csokor petrezselyem, apróra vágva
2 teáskanál kakukkfű (ha lehet friss, apróra vágva)
só
frissen őrölt fekete bors
2 teáskanál őrölt pirospaprika
Az újkrumplit tisztítsuk meg és vágjuk félbe. A gombát is tisztítsuk meg, szeleteljük fel.
Tegyük a lábasba az olajat, melegítsük fel, majd dobjuk rá a vöröshagymát és karikára vágott kolbásztvégül a gombát. Alacsony hőfokon süssük pár percig, addig, amíg a kolbász kiengedi a zsírját. Szűrőlapáttal szedjük ki a gombát és a kolbászt egy tálba, majd tegyük a lábasba az újkrumplit, forgassuk át, kissé pirítsuk meg, majd szórjuk rá a pirospaprikát, adjuk hozzá a sót és a borsot, öntsünk rá 2 dl vizet. Jöhet vissza az edénybe a kolbász és a gomba, forraljuk össze. Akkor kész, ha a krumpli már puha (de figyeljünk, ne főzzük szét).
Tálaláskor hintsük meg a friss, aprított zöldfűszerrel (csipetnyi petrezselyemlevél is mehet rá)
Karfiolt rózsáira szedtem és házi ételízesítős, sós vízben puhára főztem az egyik felét, másik feléből karfiol rizst készítettem. Pörkölt alapra tettem házi lecsót és a darált húst...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Melegítsd elő a sütőt 200 Celsius-fokra, és alaposan vajazz vagy zsírozz ki egy muffin sütőt. A karfiolt robotgépben daráld rizs méretű szemcsékké. Egy nagyobb tálban verd fel a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. A raguhoz a lilahagymát és a sárgarépát kis kockákra vágjuk. Hozzáadjuk a babérlevelet, ízesítjük kakukkfűvel. A vajat egy serpenyőben felhevítjük, ráöntjük, körülbelül öt perci...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes