50 dkg főtt csicseriborsó (konzerv)
4 evőkanál napraforgómag
2 evőkanál chiamag
2 evőkanál szezámmag
2 teáskanál őrölt koriandermag
1 teáskanál őrölt mustármag
1/2 teáskanál őrölt római kömény
1/2 teáskanál csilipehely
3 evőkanál tahini (szezámkrém)
3 evőkanál olívaolaj
1/2 citrom leve
2 gerezd fokhagyma
só
csicseriborsót leszűrjük, de a levet félretesszük, egyrészt kellhet belőle egy kevés a masszához, a maradékból pedig csokihab készíthető – és ez nem vicc: recept itt >>
A napraforgómagot késes robotgépbe tesszük, finomra összeaprítjuk, hozzáadjuk a leszűrt csicseriborsót, az olívaolajat, a citrom kifacsart levét és a zúzott fokhagymát, és a géppel pépesítjük, míg homogén masszát kapunk, ha szükséges, egy kis levet adunk hozzá. Keverőtálba tesszük, hozzáadjuk az összes fűszert, a szezámmagot és a chiát, ízlés szerint sózzuk, és kézzel alaposan összemancsoljuk.
A masszából 3 centis golyókat formázunk olajos kézzel, és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük.
180 fokos sütőbe tolva 30 perc alatt szép ropogósra sütjük. Melegen, hidegen, mártogatóssal, pitába vagy szendvicsbe téve, főzelék feltétjeként tálaljuk ízlés és alkalom szerint.
A húsnyárs hozzávalóit alaposan dolgozd össze – aprítógépbe téve pár fordulat után kész is – és vizes kézzel formázz belőle csinos nudlikat, majd húzd nyársra. Grillsütőre hely...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA száraz és folyékony hozzávalókat külön edényben keverjük el, majd dolgozzuk össze. 5 perc pihentetés után, a tésztából nedves kézzel formázzunk kenyeret, majd tegyük sütőpapírra...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű• A sárgarépát hámozd meg, és vágd karikára. A lilahagymát pucolás után kis kockára szeleteld. • Az olívaolajat keverd el a sóval, és forgasd át vele az összes zöldséget. Ezután...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElkészítés : A száraz alapanyagokat egy tálba mérjük, majd hozzáadjuk a folyékony hozzávalókat, és jól eldolgozzuk, majd fél órára letakarva a hűtőbe tesszük.Utána sütőpapíros t...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Könnyű