50 dkg liszt, 1 db nagyobb héjában főtt krumpli kihűtve, összetörve, fél cs élesztő, só, 1 ek olaj, tej, langyos víz
tetejére: 3,5 dl tejföl, 3 gerezd fokhagyma, 5 dkg reszelt füstölt trappista, 3 nagy fej hagyma, 10 dkg húsos szalonna, só
1. Ha friss élesztővel dolgozom, az kevés cukros langyos tejben felfuttatom. A szárítottat egyenesen a liszthez lehet adni, nem kell felfuttatni.
2. A lisztből, krumpliból, olajból, élesztőből, megfelelő sózás után (vigyázat, célszerű kóstolni, mert gyakran jártam úgy, hogy nem lett elég sós a tészta) tésztát készítek annyi langyos vízzel, hogy rugalmas, nem túl lágy állagú legyen.
3. Letakarva kétszeresére kelesztem.
4. A feltéthez a szalonnát kisebb kockákra vágva kiolvasztom (ha húsos szalonna van a birtokunkban, ez elmaradhat), a pörcöt kiszedem, félreteszem.
5. Egy evőkanál szalonnazsíron aranybarnára pirítom a félfőre vágott hagymát, sózom, hozzákeverem a szalonnapörcöt.
6. A tejfölt a szétnyomott fokhagymával, sóval, reszelt sajttal kikeverem.
7. A kinyújtott, tepsibe fektetett tésztát megkenem nem túl vastagon fokhagymás tejföllel, rákanalazom a hagymás-szalonnás keveréket.
8. Ha maradna a tejfölből, megpettyezem vele a tetejét és előmelegített, közepesen forró sütőben kb. 40 perc alatt megsütöm.
9. Lehet rá tenni apróra vágott sonkát, füstölt húst, kolbászt is.
1. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, és még melegen szitán vagy krumplinyomón áttörjük. Az élesztőt a csipet cukorral langyos vízben felfuttatjuk. Ha a burgonya langyosra...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz1. A tésztát beleterítem a tepsibe, majd ráterítem a lecsót. 2. Megszórom reszelt sajttal és a tetejére kakastaréjra vagdalt vékony szalonnaszeleteket teszek. 3. Forró sütő...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA langyos vízben feloldjuk a cukrot,belemorzsoljuk az élesztőt és hagyjuk felfutni. A felfuttatott élesztőt összekeverjük a többi hozzávalóval,dagasztjuk,kelesztjük legalább egy ór...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes1, A kézmeleg vízben keverd el a cukrot és az olívaolajat, és morzsold bele az élesztőt. Hagyd néhány percig felfutni. 2, A lisztet és a sót szitáld egy nagyobb munkapultra vagy e...
Elkészítési idő: 1 óra 50 perc Nehézség: Közepes