4 db 3,5 dl-es üveghez:
1 kg narancs,
½ l rostos narancslé,
1 kg gyümölcshöz való zselésítő anyag,
1 kg kristálycukor,
2 citrom leve,
1 vaníliarúd (van. cukorral helyettesíthető),
1 kisujjnyi fahéj,
3-4 szegfűszeg,
1 csillagánizs (elhagyható)
3 cl Campari vagy piros gyümölcs szörp
A narancsokat forró, folyó víz alatt gondosan megmossuk, szárazra töröljük, és 2 narancs héját (fehér bundáját nem) burgonyahámozóval vékonyan lehántjuk, gyufaszál-vékonyságú csíkokra metéljük. Forrásban lévő vízbe dobjuk, 5 percig főzzük, hogy veszítsen kesernyés ízéből, majd legalább 10 percre bő hideg vízbe tesszük, leszűrjük, lecsepegtetjük.
Az összes narancsot meghámozzuk, kifilézzük, hogy a vékony hártyákból és a fehér részekből ne kerüljön bele, majd egy tálba rakjuk levével együtt (ez a legmacerásabb része, de megéri).
A zselésítő anyagot (a csomagoláson olvasható javaslat szerint) elkeverjük a teljes mennyiségből elvett 2 ek. kristálycukorral, majd a narancshúshoz adjuk, és összekeverjük.
A narancslét összeforraljuk a maradék kristálycukorral, citromlével, a felhasított vaníliarúddal és a fűszerekkel, beleszórjuk a narancshéjcsíkokat, mérsékelt tűzön, fedő nélkül 5 percig főzzük. Hozzáadjuk a narancshúst és folyamatosan-erőteljesen kevergetve az újraforrástól számított két percig főzzük. Lehúzzuk a tűzről a dzsemet (egyenlőre folyékony, nem kell megijedni!!!), belekeverjük a Camparit v. a szörpöt, hogy élénkebb színe legyen, kidobjuk a fűszereket, ha szükséges leszűrjük a habját.
Az üvegeket tepsibe állítjuk, amit ujjnyira felöntük meleg vízzel, és derékban elvágott tölcséren át színültig töltjük őket a dzsemmel. Azonnal lezárjuk, és fejre állítjuk az üvegeket 5 percre, majd visszafordítjuk, és kész!
A szilvát megmosom két soron, majd kimagozom.Ezután húsdarálón ledarálom.Vas lábosban főzöm.Ha kedved van egész nap keverni, akkor tedd a tűzhelyre, és kb.10-12 órán át keverve fő...
Elkészítési idő: 12 óra Nehézség: KönnyűTisztítsd meg az almát, és negyedeld el. Csavard ki a narancsok levét A fűszerkeveréket tedd egy textil, vagy organza tasakba, hogy a kis darabokat ne keljen kihalászni a végén....
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűMossuk meg a mandarinokat héjastul. Ízlés szerint tegyük félre néhány mandarinnak a héját (2 héj ajánlott), a többit távolítsuk el, a megőrzötteket vágjuk apróra. Az egész mandarin...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz őszibarackit mártsuk lobogó forró vízbe. Merőkanállal szedjük ki és tegyük hideg vízbe a gyümölcsöket, majd könnyedén húzzuk le a héjukat. Kimagozás után szeleteljük fel a bar...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű