A tésztához:
800 g előző este, a héjában megfőzött burgonya, 2 db tojás, kb. 200-300 g liszt, ízlés szerint só és reszelt szerecsendió, 2-3 evőkanál kacsa- vagy libazsír (használhatunk más zsiradékot is, de ezekkel a legfinomabb) a pirításhoz.
A káposztához:
1 db felcsíkozott vöröshagyma, kb. 1 evőkanál kacsa- vagy libazsír, 150 g felkockázott, húsos szalonna, 500 g savanyú káposzta, ízlés szerint só, frissen őrölt fekete bors és köménymag, 1 db babérlevél, 3-5 db borókabogyó
Előkészítés: 20 perc, elkészítés 60 perc + (a burgonyát az előző nap este megfőzzük)
A megfőzött burgonyát áttörjük, ízesítjük sóval, szerecsendióval, belekeverjük a tojásokat, majd apránként adagolva a lisztet, kézzel gyúrva „beállítjuk” a tészta keménységét úgy, hogy egy jól formázható, nyújtható tésztát kapjunk.
A kapott tészta egy részét belisztezett nyújtódeszkára tesszük, ujjnyi vastagságúra sodorjuk, késsel kb. 8-10 cm-es darabokra metéljük. Végezetül mindegyiknek a két végét külön-külön csúcsosra sodorjuk és belisztezve félretesszük. Forrásban lévő, enyhén sós vízben kb. 5 perc alatt kifőzzük a tésztát, lecsepegtetjük, majd adagonként egy serpenyőben zsíron aranybarnára pirítjuk.
A szalonnát zsíron megpirítjuk, hozzáadjuk a felcsíkozott hagymát, majd néhány perc elteltével beletesszük a káposztát, ízesítjük sóval, borssal, köménymaggal, babérlevéllel, borókabogyóval, és alacsony lángon kb. 10-15 percig pároljuk. Ezt követően a babérlevelet és a borókabogyót kivesszük belőle, majd a krumplinudlival összeforgatva, forrón kínáljuk.
Ha húsok mellé köretnek szeretnénk adni a nudlit, akkor a tésztájához keverhetünk áttört spenótot vagy paradicsompürét.
A nudlikat nagyobb méretűre is formázhatják, így nem ritka, ha az éttermekben kb. 20 cm-es nudlikat hoznak ki nekünk.
A kifőzött nudliból nagyon finom és egyszerű desszert készíthető. Ezért amikor ez a menü, én mindig rakok félre egy keveset nassolni. Ilyenkor a klasszikus pirított zsemlemorzsához keverek még 1-2 kanál pirított, darált vagy durvára vágott olajos magvat (dió, mogyoró, vagy mandula), ebben megforgatom a tésztát, majd a tetszőlegesen kiválasztott lekvárral megöntözve kínálom.
Így készítsd: A tészta hozzávalóit gyúrd össze, dagaszd meg, majd kb. 1 órán át hagyd kelni. Amikor megkelt, terítsd el egy kisebb (kb.25cmX25cm) tepsiben úgy, hogy a sarkokba i...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tésztát elkezdjük sós vízben főzni. Közben egy felhevített serpenyőben 2 evőkanál olajon a szardellát addig pirítjuk, amíg el nem tűnik. Ekkor rádobjuk a felszeletelt fokhagymát...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hájat hideg vízben áztatjuk legalább egy órán át, majd papírtörlővel leszárítjuk, a hártyákat eltávolítjuk róla, és húsdarálón ledaráljuk. Hozzászitálunk 15 dkg lisztet, átgyúrju...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA burgonyát meghámozzuk és felszeleteljük, sós vízben megfőzzük. Mikor elkészült, leszűrjük és összetörjük, hagyjuk hűlni. Hozzáadjuk a tojást, a sót és a lisztet, jól összedolgozz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű