15 dkg trappista sajt (bármilyen félkemény sajt, de lehet vegyesen)
6 dkg dió (darált)
4 evőkanál finomliszt
0.5 dl olívaolaj
100 g krémsajt
2 db tojás
1 gerezd fokhagyma
2 ek joghurt
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
3 dl napraforgó olaj (a sütéshez)
A tojásokat az apróra vágott fokhagymával felverjük, a sajtot lereszeljük.
A hozzávalókat a liszt és a dió kivételével alaposan összedolgozzuk. Ha már látjuk, milyen állaga lesz a masszának, igény szerint adjuk hozzá a darált diót és a lisztet. Nem szabad, hogy a "fasírt-alapunk" tömény/kemény legyen, mert úgy nehezebben sül meg, száraz lesz és lapos.
Bő olajjal felhevített serpenyőbe két kiskanál segítségével belehelyezzük a sajt-fasírtokat, és ezek mindkét oldalát kb 3 percig sütjük, majd kivesszük, és papírtörölközőn lecsöpögtetjük.
lőző nap beáztatom a lencsét. Egy liter vízben 3/4 órán keresztül főzöm, majd leszűröm. A vajban üvegesre párolom a finomra vágott hagymát, hozzáadom a darált húst és 5 percig főzö...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Backofen auf 180 Grad Celsius (Umluft) vorheizen. 2 Bläterteig auf dem Backblech legen und Rand etwa hochziehen. Lauch putzen,längs halbieren und ca 1 Zm breite Stücke schneiden...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A dödölle, másik nevén gánica lassan igazi kuriózum lesz, olyan ritkán készítik, pedig hajdan igen népszerű volt. Önmagában tejföllel meglocsolva, köretként elsősorban vadételekhez...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes