menu

Családireceptkönyv.hu

Tojás tekercs


Írta:

Nehézség: Nehéz
print

Hozzávalók:


4 db tojás, 1 ek vaj, 1 ek tejszín, olaj, só

Elkészítés:


1. Vékonyan olajazzunk ki egy serpenyőt, üssünk bele 3 tojás fehérjét, kicsit sózzuk meg.

2. A sütőt melegítsük 80 °C-ra, tegyünk be alulra egy tálba vizet és így gőzben süssük a fehérjéket 8 percig. Vagy kis lángon, vastag talpú serpenyőben, alatta lángelosztó lemezen is megsüthetjük. A lényeg, hogy ne barnuljon meg sülés közben. A fehérjéket nem kell összekeverni sütés előtt.

3. Kész fehérjéket tegyük át egy tányérra, amit előzetesen folpackkal letakartunk (ez majd a feltekerés során nyújt segítséget).

4. A töltelékhez 3 sárgáját habverővel keverjük össze 1 fehérjével.

5. Serpenyőben olvasszunk fel 0,5 ek vajat és kis lángon, folyamatos kevergetés közben süssük meg, mikor kész vegyük le a tűzről és azonnal keverjünk hozzá 0,5 ek hideg vajat és 1 ek tejszínt.

6. A megmaradt 1 db tojás sárgájából a tekercs díszítését készíthetjük el. Egy fazék gyöngyöző vízbe nyomjuk bele vékony sugárban egy zacskóból (egy sarkát vágjuk le). Főzzük 1 percig, lyukas kanállal szedjük ki és mártsuk hideg vízbe, majd szedjük egy tányérra.

7. Állítsuk össze a tekercset, a folpack segítségével szorosan zárjuk össze. Díszítsük a sárgája "szerpentinnel", egy kis petrezselyemmel.

Tojás tekercs

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Hidegtálak,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Tojássalátával töltött égetett tészta, húsok mellé
Tojássalátával töltött égetett tészta, húsok mellé

A csirkemell filét felkockázzuk,vagy csíkokra szeljük. olajon kezdjük pirítani. Hozzá teszünk felszeletelt zöldpaprikát,karikára vágott vöröshagymát. Csíkokra szeletelt sonkát v....

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Nehéz
share
Avatar
Írta: Zsófia
Töltött tojás
Töltött tojás

1. A megfőtt, megpucolt tojásokat hosszában ketté vágom és a sárgáját egy tálba kaparom. 2. A majonézt, a mustárokat, a mézet, sóval, borssal és a tojás sárgájával kikeverem, majd...

Elkészítési idő: 45 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Kitti
Hidegtál
Hidegtál

◾️A majonézt, a tejfölt, a mustárt, a sót, a borsot, a porcukrot, a citromlevet kikeverjük. ◾️A zöldséget megpároljuk, az almákat meghámozzuk és felkockázzuk, az uborkát apróra v...

Elkészítési idő: 120 perc
Nehézség: Nehéz
share
Aszpikos sonkatekercs
Aszpikos sonkatekercs

1. A zselatinport föloldjuk a húslevesben és megmelegítjük. 2. Leszűrjük és egy hideg vízzel kiöblített forma aljába, öntjük fél centi vastagon. 3. A juhtúrót simára keverj...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk