1 kg ponty, 25 dkg vegyes hal: törpeharcsa, csuka, keszeg stb., 2 fej közepes hagyma, 2 púpozott evőkanál őrölt pirospaprika (az egyik kanál édesnemes, a másik erő paprika), 1 db cseresznyepaprika, , 1 kis hegyes zöldpaprika, 1 kis paradicsom, 1,4 dl vörösbor, só.
Készíteni csak szabad tűzön, bográcsban lehet. Az apróra vágott hagymát beletesszük a bográcsba, rátöltünk 11 dl hideg vizet, beledobjuk a már két órával előbb feldarabolt és besózott halat, és feltesszük főni. Amikor forrni kezd (a keletkező szürkés habot nem szabad leszedni!), beleszórjuk az őrölt pirospaprikát, tetejére dobjuk a zöldpaprikát, paradicsomot, cseresznyepaprikát, beleöntjük a bort. A főzés időtartama alatt keverni tilos, helyette időnként megrázogatjuk a bográcsot. A forrástól számított kb. 35-40 percig egyenletes rotyogtatás után kóstolással döntjük el, hogy harmonikusak-e már az ízek. Az esetleges ikrát, tejet a főzés befejezése előtt kb. 10 perccel dobjuk bele. Minden perc számít, mert a halnak nem szabad szétfőnie! Tálaláskor frissen főt hosszú metéltet adhatunk hozzá.
Tipp: ha elmorzsolunk néhány csípős cseresznyepaprikát, és megfőzzük egy deci hallében, sokkal jobb ízesítőt kapunk, mintha csak szárazon beleszórnánk a cseresznyepaprikát a levesbe. Tálaljuk külön csészében a halászléhez.
1. Tűzálló tálban 4 dkg vajon üvegesre pirítjuk a felkarikázott vöröshagymát. 2. A halszeleteket sózzuk, borsozzuk, majd fehéredésig sütjük. 3. Egy tepsibe tesszük a hagymak...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA harcsafilét 6 szeletre vágjuk, paprikás lisztben megforgatjuk, majd olajon pirosra sütjük. A megtisztított hagymát karikára szeljük, kevés forró olajon megfuttatjuk, majd hozzáad...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: KönnyűMegtisztítjuk és kibelezzük a rákot. Egy közepes serpenyőben megolvasszuk, majd felforrósítjuk az olívaolajat a vajjal. Beletesszük a sonkát és a rákot. Folyamatos kevergetés mell...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű