50 dkg gomba (ízlés szerint)
1 közepes fej vöröshagyma
175 g tejföl
2 evőkanál finomliszt
bors ízlés szerint
bazsalikom (izlés szerint)
ételízesítő (ízlés szerint)
1 tk fűszerpaprika
tárkony (izlés szerint)
500 g tészta
1 ek napraforgó olaj
Hagymát apróra vágjuk, és megdinszteljük.
Majd a hagymára rárakunk 1 teáskanál pirospaprikát és egy kis borsot.
Majd rá tesszük az apróra vágott gombát, ami lehet konzerves gomba is. Ha konzerves gomba, akkor a levében lehet főzni, ha viszont nem konzerv, akkor ezek után öntünk rá annyi vizet, hogy ellepje, erre rakunk még bazsalikomot, tárkonyt és annyi ételízesítőt, hogy ne legyen túl sós.
Hagyjuk főni kb. 15-20 percig, ha lefő a leve, akkor pótoljuk.
Közben megcsináljuk a habarást: kis tejfölben két ek. lisztet elkeverünk, és egy kb. fél dl vízzel elkavarjuk.
Ha megpuhult a gomba, és kicsit elfőtt a leve, akkor rátesszük a habarást, és addig főzzük, míg össze nem rottyan.
Mindeközben kifőzzünk mellé a tésztát, és lehet is fogyasztani!
Mi sok bazsalikommal és tárkonnyal szeretjük :)
Lehet késziteni Nokedlival vagy esetleg Tarhonyával.
Laktózmentesen és Gluténmentesen is készithető!
A hagymát a zsíron üvegesre párolom, megfuttatom rajta a piros paprikát, majd hozzá adom a gombát, és a többi fűszert. Felöntöm annyi vízzel, hogy kissé ellepje, majd készre főzöm....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A húst szeletekre vágjuk, kiverjük, sózzuk, borsozzuk, lisztbe mártjuk, és forró zsírban kisütjük. 2. Mindig egy kis vizet adva hozzá, puhára pároljuk. 3. Amikor félig k...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA tésztát megfőzzük. A gombát gyorsan megtisztítjuk, felszeleteljük és kevés olajon puhára pároljuk. Hozzáadjuk az apróra vágott spárgát, és sóval, borssal ízesítjük. Tovább párolj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A gombát és a fokhagymát meghámozzuk. A gombát felszeleteljük, a fokhagymát összezúzzuk. Mindkettőt a felforrósított olajba forgatjuk, és megpirítjuk. Megsózzuk és borsozzuk, m...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű