Kb 0,5 v. 1 kg Tarja v. Karaj akár vegyesen is
Olaj a pácoláshoz
5-10 dkg szalonna tetszőlegesen (Zsír)
Min 4 db hagyma,
3-4 gerezd fokhagyma
0,5 -1 kg krumpli (előfőzve)
Sertésfűszer
1 evőkanál méz
2-3 evőkanál mustár (amennyi a húshoz elég)
Só, Bors
Paradicsom (elhagyható)
Tejföl (elhagyható)
A húsokat vágd szeletekre, majd egy kicsit hogy puhíts rajta klopfold ki őket (nem kell agyonra ütni), mindkét oldalukat sózd, borsozd meg és szórd meg fűszerkeverékkel.
Egy kis tálkában keverd össze a mézet, a mustárral majd kend be a húsok egyik oldalát, tetszőleges edényben rakosgasd egymásra őket, mindig a mustáros oldallal felfelé és önts rá olajat majd a hűtőben pácold. ( sztem jót tesz neki ha egy éjszakával előtte törődsz vele.)
A krumplit főzd egy kicsit előre, a hagymákat pucold meg, vágd nagyobb darabokra a zsírszallonát, és a paradicsomot és vágd fel.
Egy serpenyőbe hajítsd bele a szalonnát, kezd el alacsony lángon kiolvasztani mehet rá a nagyobb darabokra vágott hagyma, és nagy lángon pirítsd át nem baj ha kicsit megbarnul itt-ott és végül mielőtt kész a paradicsomot, és a fokhagymát is. Keverd össze majd vedd le a tűzről.
A krumplit vékony szeletekre vágd fel.
A tepsit de inkább Római Tálat v. Pataki tálat 1-2 órára áztasd be.
Alulra rakj egy kevés zsírt majd egy réteg krumpli, kevés só és bors, majd a hagymás cuccnak a felét borítsd rá és ezt még egy rétegben.
A húst magas lángon süsd elő, mindkét oldalon 1-2 perc (akár egy lábassal rásegíthetsz amit rájuk raksz). És a tetejére jöhet a husi majd kend meg tejföllel.
Sütőben lefedve süsd min 1-2 órán keresztül majd a végén fedő nélkül pirítsd meg a tetejét!
Fogyaszd egészséggel.
A Receptjeim ötvözik a múlt (nagymamám) receptjeit és a modern konyha ill. A kísérletezgetés és a fiatalos temperamentum vegyességét.
A mennyiségi adatok tájékoztató jellegűek úgy Főzz ahogy neked és a családodnak a legjobb.
Ha Római Tálban vagy Pataki tálban készíted akkor ne felejtsd el beáztatni sütés előtt 1-2 órával és hideg sütőbe tedd be.
1. Ez az isteni, amolyan család kedvence-étel szerintem akkor a legfinomabb, ha römertopfban készül. És mivel ez a szép és praktikus edény nagyon kényes, célszerű sütés előtt fél n...
Elkészítési idő: kb 3 óra Nehézség: KözepesA húst a sütés előtti este megkenem a mustárral, és rászórom a fűszer keverékeket. Egy nagyobb serpenyőbe sertés zsírt teszek, majd a tarja minden oldalára kis kérget sütök. Az...
Elkészítési idő: 8 óra Nehézség: Közepescsirkecombok fűszerezése A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd tegyük félre, amíg a „mázat” elkészítjük. Keverjük a szójaszószt a barna cukorral egészen addig, a...
Elkészítési idő: 70 perc Nehézség: Közepes